2019. jún 09.

"A múltad beszédes..."

írta: Doktor Senki
"A múltad beszédes..."

A hortobágyi naplementénél csak egy szebb van: a lakótelepi naplemente. A panelházakat bíborba bújtató alkonyatban a nap úgy bukik alá, ahogy a hőségben a gyerekek dugják a fejüket a „kettőhetven” vízébe. Meleg az este, szellő sem rebben, mozdulatlanok a Károlyi (pardon: Krúdy) sor és a Dózsa „sugárút” közti bokrok. A kis utcákon a régi Kun Béla utcán, a Stromfelden átvágva, ahol egy tenyérnyi kis ovális „pálya” is van, ahol annyit bicikliztünk boldogan gyerekkoromban, végül az Aranyvölgyi úton vágok át a belső benzinkútnál. Emlékszem, amikor építették, mindig itt játszottunk: most is érzem az autómosó citromos illatát az orromban. Akkoriban még meg volt itt a „fa játszótér” a totem oszloppal, az indián- cowboy „lovaskocsival”, meg azzal a körbe- körbe forgó nem is tudom, mivel... halkan lépkedek, mintha síron járnék: a fa játszóteret már vagy ezer éve elbontották innen, pár éve egy edzőpark került a helyére.

(fotó: dunaujvarosmesel.hu)

Akkor is különb voltam, mint a Petőfi suli melletti játszótér a mókuskerékkel, a homokozóval, a közepén a mászókával... sőt, a Liszt Ferenc kerti játszótérnél is, ahol mindig lehugyozták a csövesek a csúszdát...”- súgja a fa játszótér szelleme. A Liszt Ferenc kert felé haladva a játszótér kísértete lágyan súgja: „Ezt csak a jó anyádék mondták, hogy lehugyozták a csövesek a csúszdát, mert annyit csúszkáltatok rajta, hogy az összes gatya kikopott a valagán két nap alatt...”- mondja vigasztalóan, mintha meg akarna szépíteni egy emléket. Ugyan! Az emlékek mind szépek. „Az igaz, hogy itt az Erkel kert gyerekei és a Liszt Ferenc kert gyerekei egyszer háborút indítottak egymás ellen, és mint a Pál utcai fiúkban, homokbombával dobálták egymást?”- kérdezem a játszótér szellemét. „Ha olyan mesélte, aki itt nőtt fel, akkor igaz”- feleli a szellem.

Ha összeadnád kilométerben, amennyit a gyerekek az én mókuskerekemen futottak, háromszor körbeérnéd a Földet, az biztos”- mondja a parkoló alá temetett játszótér a Petőfi iskola mellett. „Csak mondom...”- teszi hozzá. A cipőm alatt néhány kóbor salakdarab ropog a Római körúti „gombák” mögött. „Emlékszel a rakéta mászókára?”- kérdezik a salakdarabkák. „Minden gyerek azt játszotta, hogy űrhajós”- nevetnek a kövek. „Tényleg úgy volt, hogy itt a Vácin a gödörben összegyűlt az esővíz és lett egy mesterséges tavacska, amiben nyáron strandoltak a gyerekek?”- kérdem a panelházakat, akik látták felnőni ezeket a gyerekeket, úgy őrizve őket, akár tyúkanyó a kiscsibéit. „Már hogyne volna?- suttogják a falak. „Egyszer még egy folyami rákot is hozott egy gyerek, és azzal versenyeztek, hogy ki mer mellé beugrani a vízbe”- nevetnek a házak. „A Castellumba jártak vízért a kölykök és a Márkába pisilni, vagy fordítva?”- kérdem a Római körút harminchatos- harmincnyolas tömbjeit. „Mikor hogy”- felelik a házak, és talán vállat is vonnának, ha tudnának. „Le vannak zárva már a tetők, vagy még mindig fel lehet menni és átszaladni az átjárókon legfelül?”- faggatom a Martinovics 17-25. házsorát. „Gyere fel, és nézd meg!”- feleli kacéran a beton óriás.

Remélem, mindenki visszatekerte a kazettát otthon, mielőtt visszahozta”- gondolom a Snoopy videótéka előtt elhaladva, miközben már visszakanyarodok a Belváros felé. Marci azt mondta a múltkor: „Hallod, Kedvencek temetője, Rambo és Men In Black a filmbontásban és felújítják a mozit! Visszamentünk az időben?”

Ha visszamehetnék az időben, megint vennék egy Billy Idol kazettát az Aranyakapuban, de valószínűleg most a lengyel piacon vett tévé játékot, nem is tudom, hány játékkal, azt talán mégis kihagynám... de egy jó Goldstar (ma: LG) kétkazettás, rádiós hifi center! … az nagy kincs lenne, az tuti.

Tudod, mi nagy kincs még? Az emlékek.

Szólj hozzá