2016. máj 11.

Apu

írta: Doktor Senki
Apu

775679.png

forrás: kismonilaszlo.hu

Biztosan ismered azt a mondást, hogy ha földön vagy, szedj fel onnan valamit! Vagy hogy ha az élet citromot ad, készíts limonádét, meg ezeket a baromságokat. Akik ezeket mondják, sose így tesznek. 
Apám sose mondta. Azt se, hogy ne add fel! Csak csinálta. Tette a dolgát. Ja, és azt se mondta soha, hogy "én csak teszem a dolgom."
Apám harcolt a második világháborúban. Harcolt. Segítek kicsit: Magyarország a németek oldalán állt akkoriban. Apám pont utálta a nácikat, de nem volt mit tennie, tizenhét évesen bevonult. Mivel elég hidegek voltak a telek akkoriban, főleg a fronton, kaptak egy jó vastag kabátot. Megtarthatták a háború után is. Apám átszabatta, és még évekig hordta. Azt mondta: "Legalább legyen valami hasznom is belőle, ha már megszenvedtem a dolgot"
Látod, apám limonádét csinált a citromból, amit az élet adott neki. 
Anyám egyszer megkérdezte apámat:- Az még rendben, hogy bárhová mész, mindig inget veszel; de miért kell nyakkendőt is kötni minden alkalommal. 
Mire apám: - Sosem lehet tudni, kivel találkozol. 
Apámnak- sok egyéb mellett- ebben is igaza volt. 
Apu persze dohányzott embertelenül. Százas piros Marlborot, amint lehetett kapni. Előtte Camelt. Nem lightot, az akkoriban nem is volt. 
Egy igen- igen szigorú ismerőse egyszer vett citromsárga Mercedest. Azt a régi fajtát, tudod, a dinnyés Mercit. Nagyon vigyázott rá, főleg az üléshuzatra. Apám pedig persze cigivel ült be. Kifordultak a Sirály Étterem mögül, az Építők pálya felé, és egyszer csak apám megszólalt:
- Jujjbazmegfiam!
Az autó tulaja odanézett, és meglátta, ahogy a hamu szépen kiégeti a vadiúj huzatot. Annyira nevetett, hogy alig bírt megszólalni: 
- Nem baj, Misi bácsi!

Az ott a buszmegállóban ő lenne? A hajszín stimmel, de ő nem így jár: sokkal büszkébben, peckesebben, vidámabban. A cipő... a cipő is stimmel. Kis kerülő, de arra kanyarodok. Ezt a cipő dolgot még Tőled tanultam. Te mondtad mindig, hogy a nők mindig megnézik a pasik cipőjét, ezért jól válasszam ki. Azóta én is figyelem. Bár be kell valljam, a Mérnök már- már a nyomodba ér sok tekintetben. Pont a cipő... Egyszer mondta, hogy csocsóztak két lánnyal. Kiderült, hogy az egyikük tanár. Azt játszották, hogy a Mérnöknek ki kell találnia, milyen szakos tanár. A Mérnök egyszerűen lenézett a csocsó asztal alá, és azt mondta:
- Némettanár. 
Nem tévedett. Mint mondta, egyszerűen rá volt írva a cipőre, hogy ilyet csak némettanár vesz. Maga sem tudta megmagyarázni, de ez ugrott be neki elsőre. 
Közelebb lopakodom a lányhoz, akit a Skorpió lánynak sejtek. Lassan, óvatosan közelítem meg, hogy ha netán ő az, zavartalanul megállhassak néhány szót váltani vele. Nem tudom, mit mondanánk egymásnak, de valahogy csak megoldanánk, nemde?
Mikor megismerkedtünk, pár szó is elég volt.

Ahogy egy vonalba érek vele a buszmegállóban, lassított felvételben bámulok oldalra. A vállán megtörő hajzuhatagot nézem, és ahogy felém fordul...
nem ő az. 

Apu... mennyi mindenben igaza volt! Anyunak van egy rokona. Apu sose bírta. Azt mondta anyunak: "ez az ember csak kihasznál téged, az első alkalommal hátat fordít neked." Anyu persze ellenkezett, hogy nem, nem... Miután apu meghalt, anyunak kellett volna egy szívesség ettől a rokontól. Na, vajon mi történt? Még a telefont se vette fel. 
Apu... ma is előttem vannak a mozdulatai, ahogy megfogja a húgunk kezét, és megyünk a Hamburgeres Lacihoz. (ma: Legvidámabb Barakk); mert csak ott van CB, amin lehet taxit hívni. Sokszor vitt minket egy dinnyés Merci, a hamisítatlan fagyöngy ülésdísszel, vagy mi a jó ég az, meg persze a Wunderbaum autóillatosítóval. Ma is érzem az illatát. 
Ahogy a Snoopy videótéka illatát is, ami egyből megcsapott, mikor beléptél. Nem tudnám megmondani, mi az, de biztosan érzitek már ti is. 
Apuval mentünk legelőször a Mannába, mikor nyitott... nem is tudom, hányban. 92? Ki tudja? Akkor még a Boro helyén, a Vácin is volt egy bolt. Ott volt, ugye? Az a kis bolt, ott a posta mellett... 
Taxiba ültünk apuval, és mentünk a Sirályba, a Békébe. Néha meg kivitt minket a külső benzinkút mellé, a kiserdőbe. Aztán meg beültünk az Autós büfébe, ha még emlékszel. Kockás terítők, minden... 
Nem is nagyon volt másik benzinkút akkoriban: az Aranyvölgyin a Shell egyáltalán nem, hiszen az Aranyvölgyin magán se volt semmi, és a növények még nem nőtték be akkoriban a löszfal csúszás megállításának nyomait: viszont a Weineren még fenn ragyogott a Toto- Lottó felirat az egyik ház tetején. A belső kút se volt meg, az is csak a kilencvenes években telepedett a fa játszótér mellé. 
Pont a fa játszótér, a benzinkút mellett meséltem apuról az Ikrek lánynak, a kék szeműnek... Aztán elmeséltem neki, hogy vettem egy rózsaszín inget (egy lány barátom tanácsára), amihez rögtön újítottam egy rózsaszín nyakkendőt is; aztán vettem egy világoskék inget, de ahhoz meg nem ment a rózsaszín kravátli- úgyhogy vettem egy sötétkéket; de hogy tudjam cserélgetni, vettem még a biztonság kedvéért (für alle Fälle, ahogy apu mondta) egy szürke nyakkendőt is. Az Ikrek lány figyelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott:
- Apukád fia vagy. 

"Sosem lehet tudni, kivel találkozol."

Tovább vándorlok, hátul, rejtett utakon, mint aki menekül. Két hosszú láb villan rám egy icipici nadrág alól, aztán egy hatalmas mosoly. A Sellő lány jön szembe egy barátnőjével. Zenét hallgatok, de lelkesen integet nekem. Bakker, én meg... vehettem volna jobb inget is!
Megint csak igaza volt apámnak:
"Sose tudhatod, kivel találkozol..."


Szólj hozzá