2016. már 09.

Utolsókból lesznek

írta: Doktor Senki
Utolsókból lesznek

dunaujvaros_remix.jpg
"Éljen a Remix diszkó!"- kiáltja el magát ösztönösen Ákos, ahogy meglátja a sárgás épületet a szabad strand partján. 
- Régen a Bandi, tudod, a bajszos, a hibás este tízkor itt ordítozott a Remixben, hogy "éljen a remix diszkó"- magyarázza.- Aztán meg ott aludt a hangfalon- teszi hozzá. - Mi meg- mutat a buszmegállóra- itt vártuk a diszkó járatot hajnalban bátyáddal. Persze, volt, hogy lemaradtunk, mert elaludtunk ülve. Tudod, nagyon fáradtak voltunk- vigyorog. 
A nyári napsütés sem enyhít a szomorú látképen, amit az elhagyott szellemkastély nyújt, ami valamikor a Remix volt. 
Az elhagyott öltözők sem nyújtanak szebb látványt. Valamikor az egész város lejött ide, a szabad strandra. Aztán ez a kis Duna- holtág valahogy csak nem akart magától megtisztulni, úgyhogy jó tíz évig tilos volt fürdeni. Később kikotorták, de azóta se találja magát... Nem az igazi. 
Lassan, nézelődős tempóban gurulgatunk Ákossal. Nézem, ahogy megüli a biciklit. Minden mozdulata hibátlan. Minden pedálfordulat, ahogy előredönti a felsőtestét... látszik, hogy nem a gyárba jár bringával, hanem versenyző. Vagy legalábbis az volt.Manapság, száz kiló körüli súllyal már nehezen menne fel olyan fürgén a hegyre, mint tíz éve. Bár a múltkor a Siklón még engem is meglepett: alig tudtam vele menni, pedig én még majdnem versenysúlyban vagyok, és biciklizek is egy héten háromszor. 
"Annak idején, öregem, mikor kezdtem, mindig vasárnap kellett siklózni. Mentem ilyen hatokat egymás után, de úgy, hogy akkoriban még cigiztem, meg előző este el kellett menni diszkóba"- mesélte Ákos. 
"A szivattyútelephez jártam sokat gyakorolni, tudod, a murvásra, a vízmosásokkal; ott lehetett jól technikázni. Lefele mentem is jókat (estem is nagyokat), aztán felfele mindig megvertek a versenyeken"- mesélte. Úgyhogy szépen elkezdett "siklózni"- a vidámparknál  (akkor még legalább a romjai megvoltak) lement, egészen a "kuplerájig", ahogy ő hívja, ott megfordult, és gyerünk, fel!
Persze, ahogy jöttek az eredmények, ő leszokott a cigiről, és egyre többet edzett, egyre tudatosabban- nem nyomta fullba a kretént, és bár Oscar bácsi nem gyütt, gyütt helyette bajnoki cím. Aztán még egy. Aztán összetett győzelem, aztán még egy, aztán még egy bajnoki cím... Aztán a házasság, és a disszidálás a szebb élet reményében a festői Írországba. 
Úgyhogy mostanság csak nyaranta látjuk, meg persze facebookon. Ahogy a barátaink nagy részét is. Én csak kriptoniaknak hívom őket: messze szakadtak, mert a szülőhazájuk élhetetlenné vált, és bár szeretnének, soha nem térhetnek már haza. 

Úgy ugrat le a két lépcsőn, mint egy gyerek: jól meghajtja a biciklit, aztán hadd szóljon! Persze, ennek a bringának már meg se koccan, de annak idején mi naponta mentünk az Aquariusba, meg annak idején a Schwinnbe a Móricz suli mellett, hogy centírozzák ki a kereket... Ha megkérdezték, mi lett vele, persze csak vonogattuk a vállunkat... 
- és persze mindenki biciklijén volt küllőtisztító- ilyen színes biszbasz, tudod, ami igazából nem tisztított semmit, viszont jó hangja volt. 
Akinek pedig ez sem volt elég, az rakott egy kartongumit az első- hátsó villához úgy, hogy hozzáérjen a gumihoz: ettől olyan hangja volt, mintha egy motor zúgna el. 
... ebből lett aztán a versenyzés Ákosnak, már felnőttként. Egyszer, talán tíz éve Kisnánán, Gyöngyös környékén volt egy nagyon saras verseny. Ott aztán minden döntött, csak az nem, ki a jobb, erősebb bringás. A végén olyanok álltak dobogóra, akik se előtte, se utána egy versenyen se. El se tudom képzelni,  hogyan érezhette magát Ákos! 
Úgy versenyezni, hogy nem az dönt, ki a jobb, csak az, hogy  ki tud jobban helyezkedni...
Így lesznek az utolsókból az elsők. 
Várjunk csak!...
Ez mintha mégis ismerős lenne valahonnan.


Szólj hozzá