2015. aug 26.

Jó reggelt, Senki!

írta: Doktor Senki
Jó reggelt, Senki!

rocky-1.jpg

 Egy klasszicista épület, aminek semmi köze a történetünkhöz, de azért mégis ismerős lehet.

 

„Nagyokat lépni a napfényben jó…”

Kezdem úgy érezni, hogy egy összefüggő Péterfy Bori- dalcsokor lett az életem. A múltkor „A nevedet meg sem kérdezem, ne tudjunk egymásról túl sokat”, (Futás) meg „Majd a részegségre fogjuk, nem lélek volt, csak hús…” (Fehérre festem az arcom)

Most meg ez… Én csak kicsiket lépek a napfény fürösztötte belvárosban, hiszen nincs messze, ahová tartok.

„Az én csodás életem/ Közel van minden nekem…” (Jó reggelt, Bori!)

Napfény füröszti a kiskun kisvárost, ahogy mondtam, és magam is valósággal úszom a napfényben, mint gumikacsa a kádban.

Most csak ide, a közelbe tartok, egy ásványvizet venni, amíg nem jön a fuvar, ami majd kivisz egy város közeli tanyára.

 

Idegen vagyok itt. Inkább mondjuk úgy: nem idevalósi.

Én az első szocialista városban nőttem fel. Nálunk kevés dolog öregebb hatvan évesnél: a nagyapám például, meg még néhány vályogház Óvárosban. (A papa nem ér, mert ő nem ott született.)

 Mindig lenyűgöznek a történelmi városok, ahol múlt és jelen keveredik.

A klasszicista- barokk városháza körül egyre „fiatalabb” házak: szecessziós épület a századfordulóról, parasztház a harmincas, vagy talán ötvenes évekből, és egy kisebb áruház: a hetvenes évek szülötte.

Mintha a dédapát körülállná a család: a gyermek, az unoka, és a dédunoka. „Dédipapi, mesélj valamit!”

Eltűnődve sétálok a pizzéria felé, ahol fél óra múlva felvesz az autó. Egy „idegen” város szívében sétálok, amikor egy autóból integető kéz lendül ki, és mosolyra fordul egy száj:

„Szia!”- üdvözöl az egyik kolléganő- „Van, aki kivigyen?”- kérdezi.

„Köszönöm, jönnek értem”-felelem, visszamosolyogva.
Én mondtam, hogy a Bori- életmű lettem…

 

Köszönnek, jó reggelt…”

Senki!

 

Szólj hozzá