2015. júl 22.

Parti- túra

írta: Doktor Senki
Parti- túra

ohmbachsee-936_xl.jpg
Kivándoroltam én is végül a közös gazdasági erőtérbe... Igaz, én csak öt napra, a testvérvárosi felebaráti szeretet jegyében kicsit sört csapolni, sört pakolni, németről magyarra fordítani...
és a többi.
Egy tóparti kis fesztiválon jártam, Németország nyugati felében. 

Megérte. 

Tudod, kimész, és meglátod, hogy az a rohadt haldokló nyugat annyira mégse haldoklik. Mert ugye itthon minden nagyon szép és jó... csak kicsit bunkók az emberek egymással. Épp egy cseppet. Pont annyira, hogy megnehezítsék a másik életét, de legalább ők se legyenek semmivel se előrébb... Ott meg még ennyit se tesznek meg egymásért- többnyire. Tisztelet persze a kivételnek.
Másrészt meg kint vagy a fesztiválon másik hét emberrel, és egyedül te beszélsz rendesen németül... a többiek meg a nyelvtudást csibészséggel pótolják, ami belőled hiányzik... Szóval kiegészítitek egymást.
Az jó dolgokat tud eredményezni. Mert ugye az a jó magyar konyha... hát talán csak- csak kompatibilis a mi magyar kenyérlángosunk a jó kis banános- nutellás palacsintával ott szemben, nem?
"Senkikém, kérlek, menj már át oda szembe, kérdezd meg, tudunk-e cserélni kaját?"

Tudtunk.

Ahogy felvezettem, mit is szeretnék, már mosolyogtak a német hölgyek. Megoldottuk. Megoldottuk a román sráccal is, hogy ő adjon sült kolbászt, mi meg pörköltet... Érdekes módon nem utáltuk annyira a román srácot, meg ő se minket, mint ahogy az illett volna. Lehet, hogy azért, mert nem volt ott egy idióta politikus se, aki megmondta volna nekünk, pontról pontra levezetve, hogy miért kellett volna egymást utálnunk?
Mondjuk én tényleg próbáltam a srácot utálni, tényleg megpróbáltam, azért, mert ezerötszáz kilométerre lakik a hazájától a jobb élet reményében, egész nap dolgozik, és mikor meghallja a magyar szót, nem kezd el románul anyázni, mert azt mi úgyse értjük, hanem vigyorog, és azt mondja a német főnökére:
"Na, adok a munkának, mert ez a dagadt disznó seggbe rúg!"
Próbáltam én utálni a srácot minden ok nélkül. Már így is egy csomó ember utál egy csomó másik embert minden ok nélkül. Hátha nekem is menni fog. Nekem nem ment, és azt hiszem, nem kell ezt erőltetni.
Hát nem b.szottul k.rva érdekes ez?
Meg amikor odajön az enyhén langyos tűzhelynek tűnő srác, hogy ők "party drinket" csinálnak egy sátorban, és hogy kéne neki szemeteszsák, és mondja, hogy ott szemben van bólé, ad cserébe... (hoztam is egy fincsi epreset a kolléganőknek). 
Meg amikor a szicíliai olasz pizzásoknak segítesz az utánfutót tolni, és adnak pizzát...
Meg amikor a német kislány odajön hozzád, hogy milyen érdekes a magyar nyelv, és milyen szépen hangzik, amikor egymással beszélgetünk... /másnapra meg is beszéltük, hogy találkozunk, de persze ezer dolgom volt, úgyhogy nem tudtam építeni a magyar- német kapcsolatokat/
Aztán a lemenő napban elkezdi játszani a zenekar a Foreigner- Cold as ice című dalát, te meg megszólítod a melletted egyedül álló bajszos német fickót, hogy "hééé, hát ez a Foreigner- Cold as ice", ő meg rád mered: "Te jó ég, honnan ismersz te ilyen régi zenét?" 
... és elmeséled neki, hogy rádiós voltál és a többi...
Persze, ha már magyar vagy, itt is utolér a feljebbvalóid jó hírneve.
A kisváros polgármestere azt mondja neked: "Hogy van az, hogy Horn Gyula falat bontott, Orbán meg falat épít?"
Te meg azt válaszolod: "Építi ő már évek óta- Magyarország és Európa közé a nagy-nagy falat."
Amikor ott vagy kint egy rakás idegen ember között, és kérdezgetik, honnan jöttél, haverkodnak, esznek- isznak, jól érzitek magatokat, dolgozol is néha... Az úgy jó tud lenni. 
A hab a tortán, hogy volt velünk egy srác, aki a "rejtett erőtartalék" tagja. Elmondom neked, évek óta nem láttam olyan ügyes kezű, szorgalmas, példás hozzáállású szakácsot, mint ő. Hát ez is b.szottul k.rva érdekes, nem?
Ha a német barátaink olyan előítéletesek lennének, mint mi, biztosan nem jöttek volna oda hozzánk haverkodni, nem? Vajon jól esett volna nekünk?


Meséltem a német barátoknak a jó apámról. Ő ugyanis harcolgatott kicsit a második világháborúban, tizenhét évesen. Nem jókedvéből. A németek oldalán. Egy kicsit meglőtték a szemét, de nagy baja nem lett. Csak a látóideg sérült meg. Sok gondja nem volt utána azzal a szemével: csak fényt és árnyékot látott vele. Egy aknaszilánkra is sikerült rálépnie. Nagy gondot nem okozott: picit megnyomta a hátát, amitől enyhén púpos lett az élete hátralevő ötven évére, meg egy darab utána hiányzott a lábfejéből. Ő kereste a bajt: minek ment a frontra? Mondhatott volna nyugodtan nemet is. Legfeljebb főbe lövik mint dezertőrt.
Bezzeg azok a hű magyar honpolgárok, akik 2006-ban térköveket dobáltak,és gumi lövedékkel kilőtték a bácsinak a szemét!... Azok hősök voltak. 
Apám meg... egy hazaáruló 1945 után, mert ugye a németek oldalán harcolt... Egy megbízhatatlan, pártidegen, aki egy olyan háborúban volt, ahol nem éppen gumilövedékkel lőttek...

Hazafelé úton pedig a nagy-nagy bölcsesség igazolódott be az autópályán: nem kell sok hülye ahhoz, hogy hátráltassa a haladást. Elég hozzá egy, ha az elöl megy.
A többi majd igazodik hozzá.

Szólj hozzá