2015. júl 08.

Matula szakkör

írta: Doktor Senki
Matula szakkör

 

lajtorja.jpg

xanthium spinosum, avagy népi nevén... erről kicsit lejjebb

„Szállj fel mellém, barátom, én megyek elöl”- mondja Laci bácsi kedélyesen. Hatvan körüli férfi, igen jó kedélyű, mosolygós falusi- kisvárosi öregúr. – Reggel még a fagyban indultam el- újságolja. – Öt órakor. Mi a hajnali órákat csak úgy mondjuk: a fagy. Mintha olyan nagy fagy lett volna most hajnalban!- nevet, megtörölve gyöngyöző homlokát.

Jó kedélyű, mosolygós német nyugdíjasokkal rakott lovaskocsival poroszkálunk sétakocsikázásra, közben az öreg Matula bácsi szakkört tart nekem a környékbeli növényekről, és felhasználásukról.

- Kosárfűz- mutat az út mellé sűrűn ültetett, szálas növényekre. – A … kitalálta, hogy a rabokkal kosarakat csináltat belőle. Csinálták is a rabok szorgalmasan, csak eladni nem volt kinek. Most már csak úgy hívjuk itt a mezőt: energiarét. Összegyűjtik a kosárfüzet, kiszárítják, és megy a kemencébe, fűtőanyagnak- magyarázza az öreg. Dél körül jár az idő, és benne járunk a nyárban, minden virágzik, tűz a nap, élvezzük a friss levegőt, és a kocsikázást.

- Óóó, a fosószilva, barátom!- sóhajt fel, az út menti ringlófa láttán. – Abból aztán!... tele van cukorral, az jól megerjed, lesz belőle olyan pálinka, hogy a polgárnak keresztbe áll tőle a szeme!

Egy darabig a műúton, aszfaltozott „pályán” kopognak a lovak patkói, aztán földútra fordulunk. Csak úgy porzik alattunk.

- Ne, tééé!- mondja, miközben a ló az anyagcsere utolsó fázisát végzi az orrunk előtt, útközben. – Na, látszik, hogy zöld takarmányt kapott- mondja az öreg. – A jó apám, szegény, Isten nyugosztalja, kupec volt, aztán, ugye, ők csak összetartanak… mikor látta, hogy a barátjára rá akarnak sózni egy olyan lovat, amiről tudta, hogy kehés, csak annyit súgott a barátjának: „Zöldet eszik már a Szabó lova!”- onnan a barátja tudta, hogy kehés az eladó ló.

Friss illat csapja meg az orrunkat a lekaszált mezőn haladva.

- Kakukkfű- mondja Laci bácsi.- Jóféle fűszer. Gondold el, ha boltban kéne venni, milyen drága lenne! Ez meg zsálya- mutat egy lilás virágú növényre. A legjobbat azonban a végére tartogatja. – az a tüskés, látod? Azt mi csak úgy hívjuk: pinalajtorja. Ha a lányok aratáskor fölé guggoltak, mikor pisilni kellett, az bizony beakadt. Aztán a legényeknek kellett könyörögni, de azok meg aztán nem akarták kiszedni!...

- és zötyög, zötyög velünk tovább a német turistákkal megrakott lovaskocsi a Kiskunság porzó útjain, az utasok pedig egyetlen egy szót sem értenek a társalgásból, csak azt látják, hogy mosolyogva, nevetgélve beszélgetünk az öreggel, aki ki nem fogy a mesélnivalóból- hála Istennek!

Mikor leszállunk, szokás szerint megköszönöm Laci bácsinak a fuvart, mire ő:

- Én köszönöm, hogy eljöttetek velem, barátom! Unalmas ám mindig csak egyedül kocsikázni.

 

A múltkor a Kékszemű azt mondta, irigyel engem.

Nem értem, miért. Teljesen céltalan, és a hagyományoktól merőben eltérő életet élek. Még jogsim sincs. Ha lenne, vihetném a gyerekeimet az iskolába a Suzuki Ignisszel, hogy aztán rohanjak be a munkahelyemre unatkozva panaszkodni, milyen sok a munka… Este meg kapcsolgathatnék a LED tv-m csatornáin egyik híg fosról a másikra... (már értem, miért hívják éppen csatornának: csak a szenny ömlik belőle)

Fizethetném a gyereknek a külön angolt, külön németet, miközben a gyerek a telefonját nyomkodja az iskolai angol- vagy német órán, mert majd a magán tanárnál megtanulja pénzért… Persze a magán tanár óráira se tanulna otthon: ott, abban a heti egy-két órában kellene csodát tennie a tanárnak.

Közben persze a feleségemmel együtt önjutalmazás gyanánt zabálnánk egy csomó fölösleges nassolnivalót, mitől szépen elhíznánk, úgyhogy járnánk a fitness terembe a taposón, a lépcsőzőn, meg a futópadon „ledolgozni” a fölösleget, miközben persze oda is kocsival mennénk, és a másodikra is kizárólag lifttel járnánk, és azért vásárolnánk a Tescoban, mert akkor van ürügy kocsival menni, nehogy két métert cipelni kelljen a kilós cukrot- közben meg vadul izzadnánk a súlyzók emelgetésétől esténként. Mint a Harcosok klubjában, ahol a zsírleszívásból származó zsírból szappant főztek a srácok.

… hát ez nekem kimarad. Én inkább lovaskocsikázok a plázázás helyett, és meghallgatom a pinalajtorja eredettörténetét.

Szólj hozzá